Vendégmunkás invázió - 2

 


No és hazafelé mire számíthatunk?

Erre a kérdésre sokáig az volt a válaszunk, hogy "nem igazán lehet pontosan megmondani, mennyien lesznek a határon, mert hazafelé a vendégmunkások utazásukat már nem kötik az iskolakezdéshez, de a hét végéket érdemes elkerülni, mert nagy lesz a forgalom".

Megnéztem a rendelkezésre álló napi forgalmi statisztikákat és úgy tűnik, hogy ez a fenti állítás NEM IGAZ!

A statisztikák alapján ki lehet jelenteni, hogy az utazók zöme bizony az iskolakezdéshez közeli napokon utazik hazafelé. Na azért a német precizitás nem jellemzi őket, elég szép számmal gondolják úgy, hogy nem feltétlenül kell a gyereknek már az első nap iskolába mennie, emiatt kicsit csúsznak (1 napot) az iskolakezdéshez képest.

Ha általánosságban nézzük az adatokat, vagyis a hét napjaira vetítjük az átlagokat, akkor valóban van egy látszólagos hét eleji forgalomcsökkenés, amit a hét vége közeledtével egyre nagyobb forgalom vált fel, ám az egyes napokon észlelhető forgalom jelentősen eltérhet az átlagostól (az átlagok már csak ilyenek ...).

Összehasonlítottam az iskolakezdés dátumát a magyar határon (Röszkénél) mért forgalmi adatokkal és ahogy kifelé is, ebben az esetben is nagyon szépen kirajzolódnak a német tartományok iskolakezdéséhez közeledve a forgalmi csúcsok. Természetesen itt sem mindegy, melyik tartományban indul másnap a tanítás, mert pl. egy türingiai iskolakezdés szinte észrevehetetlen változást okoz csak a forgalomban, ellentétben mondjuk Észak-Rajna-Vesztfáliával, ahova tömegesen, napokon keresztül vonulnak a vendégmunkás "csordák" országokon, határokon át.

Mi várható az idei évben? Mire számíthatnak a hazafelé tartók?

A vendégmunkások idei tömeges hazafelé vándorlása július végén kezdődik és egészen szeptember első dekádjáig tart. Előtte és utána a forgalom a szokásos nyári, majd szezonvégi ütemben zajlik. 
Az alábbi grafikonon a határokon várható forgalmat látod. A narancs színű terület mutatja a hét napjaira átlagolt, a piros oszlopok pedig az iskolakezdésekhez igazított ténylegesen várható napi forgalom becsült értékét.
Jól látszik, hogy sok esetben tényleg a hét végéken lesz az átlagoshoz közeli forgalomnövekedés, ám az már korántsem biztos, hogy a hét elején csak rövid időt fogunk várakozással tölteni a határon.
(Sajnos csak egy év adatai álltak rendelkezésemre a statisztikai elemzéshez, így az előrejelzések pontossága megkérdőjelezhető, de a tendenciákat valószínűleg jól mutatja a piros oszlopgrafikon.)



A kifelé (Magyarországról Szerbiába átlépőknek) tartóknak szóló előrejelzés az alábbi linkre kattintva olvasható:
Vendégmunkás invázió - 2024

Mindenkinek jó utat kívánok!


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A vendégmunkás invázió - 2024

Autóval Görögországba (HU-RO-BG-GR útvonalon)